Základná škola – Alapiskola

A csallóközcsütörtöki alapiskola története

A csallóközcsütörtöki alapiskolához kapcsolódó első feljegyzések 1694-ből származnak. A tanítómester Nyárády Mihály volt. Ezt az intézményt látogatták a tanulók a környező községekből, mint például: Csákányból, Békéről, Gombáról. Az iskola épülete romosnak számított ebben az időszakban.

Csallóközcsütörtökben az iskola legrégibbnek nevezhető épülete 1853-ban jött létre, a régi kántorlakás telkén. Az épületben működött két tanterem, kántortanítói és segédtanítói lakás. Minden tanszerrel felszerelték. A századforduló idején az iskola részének számított a Zechmann József által adományozott könyvtár is.

Az iskola archívumában található krónika a második világháború utáni helyzetről nyújt hiteles képet. Ebben az időszakban ugyanis a magyaroktól megvonták az anyanyelven való oktatás lehetőségét. Az iskolában a tanítás államynelven folyt, és az oktatói-nevelői munka 1945. május 15-én kezdődött, ám le is zárult, mert a magyar tanárokat az iskolai minisztérium elbocsátotta. A helyzet nem változott a tanév végéig a pedagógushiány miatt. Majd 1945 novemberében kinevezték az iskola élére Jozef Nemčíkot. A tényleges oktatás 1946 januárjában vette kezdetét, majd az igazgatói tevékenységet ideiglenesen Lívia Tóthová vállalta el. Az iskola történetében jelentős évnek számított 1948, mert ekkor vezették be az intézmény ötödik osztályát. Egy évvel később, 1949-ben elrendelték, hogy három szlovák és két magyar osztályban folyhat az oktatás. Az intézmény bővítésére 1949-1953 között került sor. Kiemelkedőnek mondható az 1960-as év, ugyanis ekkor került sor az új iskola átadására.

A műhely, az étterem és a konyha létrehozása 1972-1973-ban valósult meg. Az intézmény további bővítési munkálatai folytatódtak a következő tanévben, mert elkezdték építeni a tornatermet. Az új pavilont 1986-ban adták át, ahol a napközi működött, illetve létre jött az összekötő folyosó, amely az iskolát és a tornatermet kapcsolta össze.

Az iskola régi épületét visszaadták eredeti tulajdonosának, az egyháznak. Az oktatás csak az új épületben folytatódott.

2015-ben egy irányítás alá vonták  össze a magyar 1.- 9. és a szlovák 1.-4. alapiskolát. Így az iskola hivatalos neve a Základná škola – Alapiskola, Školský rad 416/27, Štvrtok na Ostrove lett.


Weboldal

https://zsaistvrtok.edupage.org/

Facebook oldal

https://www.facebook.com/profile.php?id=100008894883680