Községünk jelképeit a címer, pecsét és zászló hármasa képezi.
Címer
A piros pajzs aljából kiemelkedik Szent Jakab ezüsthajú, aranyglóriás, aranyövvel díszitett ezüstruhába burkolt, jobbkezében aranytököcskével díszített aranypálcát tartó, baljában maga előtt aranykönyvet vivő alakja, melyet a pajzsfő aljában kék, facettázott arnycsillaggal díszített pajzs takar el.
A jelkép egy alul kerekített, ún. későgótikus, azaz spanyol pajzsban helyezkedik el. Annak ellenére, hogy a címeralkotás során a múltban különböző formájú pajzsokat használtak, ez a szlovák címeralkotás leggyakrabban használt pajzsa, az összes településcímer katalógusban használatos, ezért Csallóközcsütörtök község címerönek közzétételekor a nem lesz szükség a címerkiadványokban annak ismételt módosítására.
Zászló
A község zászlaja hét hosszanti sávból – kék (1/9),sárga (1/9),vörös (2/9), fehér (1/9), vörös (2/9), sárga (1/9), kék (1/9) – áll össze. A zászló méreteinek aránya (2 : 3). a zászló három csúcsban végződik, a két bevágás a zászló lapjának egyharmadáig terjed.
Pecsét
Csallóközcsütörtök község pecsétje kerek, középen a község címerpajzsa látható, körirata pedig: CSALLÓOKÖZCSÜTÖRTÖK KÖZSÉG. A pecsét átmérője 35 mm, ami összhangban van a pecsétek és községi jelképek használatára vonatkozó helyi szokásokkal és előírásokkal.